Rekuperátor egyenlő két ventilátorral, keresztáramú hőcserélővel ellátott hőszivattyús berendezés.
Egy ember alvás közben 20 m3/óra friss levegőt használ. Ugyanennyi használt levegőt termel, aminek hőmérséklete 36 Co, azonos az ember testhőmérsékletével. A friss levegő hőmérséklete mindig annyi, mint ahonnan azt a lakótérbe vezetjük. Télen nagy hidegben, akár -20Co is lehet. Ha tehát az ember elhasznált levegőjét először egy hűtőszekrénybe vezetjük és lehűtjük, s csak azután engedjük ki a szabadba, majd az így kinyert energiával melegítjük fel a beérkező hideg levegőt, akkor csak a kellmetlen szagokat engedtük ki de a meleget benn tartottuk. Ezzel az egyszerű módszerrel közel 30% energiát spórolunk meg, miközben éjjel-nappal 24 órán keresztül friss levegőben lehetünk. Elmúlik az örökös reggeli fejfájás, sőt egyes kimutatások szerint a családok élete egy-két évvel meghosszabbodik, mert reggelre nem egyre használhatatlanabb levegővel működik szervezetünk.
porNOpollen rendszer
A rekuperátor berendezést ki lehet egészíteni a porNOpollen rendszerrel. Ez a rendszer nem engedi be a lakótérbe sem a port, sem a pollent, garantáltan tiszta, oxigéndús levegő áramlik folyamatosan az épületbe.
túlnyomásos szellőzés
Ez egy másik módja a lakótér por és pollen szűrésének. A túlnyomásos szellőzéstetés esetében több friss levegőt adokunk a térbe, mint amennyit elszívunk. Ekkor, ha kinyitunk egy ajtót vagy ablakot, a levegő mindig a szobából áramlik a szabadba. Vagyis, sem a por-, sem a pollenszemcsék nem tudnak bejönni a lakótérbe. A légáramlat ugyanis mindig belülről megy kifelé. Kevesebbet kell takarítani, nem fáj reggelre a fejünk, elmúlik a pollenallergiánk és még 30%-kal kevesebb energiát használunk.
vékony csővezetékek
A friss levegő bevezetésére és a használt levegő elvezetésére egy nagyon vékony, átlagosan 50 mm átmérőjű csövet használunk. Azt a padlóban vagy a falban bevésve könnyen vezetjük az épület bármely pontjára, így biztosítva, hogy lakásunk minden szegletében oxigéndús, por- és pollenmentes, friss levegő legyen, véget vetve a fejfájásnak, rossz közérzetnek, por- és pollenallergiának.
1. Folyamatosan friss levegőt biztosító berendezés.
2. Vége a pornak, a pollennek, a fejfájásnak.
3. 1-2 évvel hosszabb életet biztosít.
4. Csak a büdös megy ki, az energia benn marad.
5. 30%-kal csökkenti a fűtésszámlát.
6. 24 órában a lakásában friss, tiszta levegőben élhet.
Török Csaba
Műszaki Vezető
20/23 43 664
torok.csaba@napelem-solarkft.hu